.png)
Röviden: Egy nagy építőipari projekt ma több száz alvállalkozón nyugszik, de az átláthatóságot most először két megkerülhetetlen szereplő – a generálkivitelező és a bank – kéri számon. Az adatgyűjtés, a tenderképesség és a finanszírozás mind ugyanabból a gyökérből akad el: az adat szétszórt, manuálisan kezelhetetlen és nem auditálható. A cikk bemutatja, miért nem elég egy újabb kérdőívkör, és hogyan lehet az alvállalkozói adatgyűjtést a beszerzési folyamatba építve a manuális munka nagyjából 90%-át levenni a csapatról.
Egy nagy építőipari projekt ma több száz alvállalkozón nyugszik, és mindegyik mögött ott a saját beszállítói köre. Ez a felállás évtizedekig működött: mindenki a maga munkáját végezte, a papírok e-mailben és mappákban álltak, és amíg a munka haladt, ritkán kérdezte bárki, mi történik két-három szinttel lejjebb. Ez így ma már kevés. Nem azért, mert a lánc bonyolultabb lett, hanem mert az átláthatóságát most először kéri számon két olyan szereplő, akit nem lehet megkerülni: a nagy generálkivitelező és a bank.
Az építőipar az egyik legkevésbé digitalizált ágazat, és épp ezért éri sok céget felkészületlenül ez a változás. A KSH digitális gazdaság jelentése szerint az összes ágazat közül az építőipar teljesít a leggyengébben: a cégek több mint felénél nagyon alacsony a digitális intenzitás. A GKI 500 céget vizsgáló felmérése hasonló képet fest: a hazai építőipari cégek nagyjából fele digitálisan szinte teljesen inaktív. Aki eddig megúszta, hogy rálásson a saját alvállalkozói láncára, az most szembesül vele, hogy az átláthatóság nem belső kényelmi kérdés többé, hanem a nagy projektekbe való bekerülés feltétele.
Az alvállalkozói lánc átláthatatlansága három ponton okoz kézzelfogható kárt, és mindhárom ugyanabból a gyökérből ered: az adat szétszórt, manuálisan kezelhetetlen, és nem auditálható.
Az első a puszta adatgyűjtés. Egy nagy kivitelezőnek több száz alvállalkozótól kellene begyűjtenie a fenntarthatósági, teljesítmény- és megfelelőségi adatokat, méghozzá auditálható formában. Ezt ötszáz partnertől manuálisan összeszedni akkora adminisztráció, amit egyetlen csapat sem győz a napi projektek mellett. Az adat így vagy hiányos lesz, vagy sosem áll össze időben.
A második a tenderképesség. A nagy generálkivitelezők anyavállalatai már most kérik a strukturált adatszolgáltatást a beszállítóiktól, és a következő pályázati körben ez lesz a belépő. Mögötte szabályozás áll: az uniós CSDDD-irányelv a teljes tevékenységi lánc átvilágítását írja elő a nagyvállalatoknak, és a kötelezettség rajtuk keresztül gyűrűzik le a kisebb alvállalkozókhoz, akiktől a vevőik kérik be az adatot. Aki nem tud rendezett, igazolható adatot adni magáról és a saját láncáról, az fokozatosan kiszorul a nagy projektek alvállalkozói köréből, függetlenül attól, milyen jól dolgozik a helyszínen.
A harmadik a finanszírozás. A bankok a projektfinanszírozáshoz egyre gyakrabban várnak el Taxonómia-megfelelőséget, és az ehhez szükséges adat a kivitelezői láncból jön, gyakran ellenőrizetlenül. Ha az adatlánc hitelessége nem garantált, vagy az ESG-pontszám hiányos, a banki kamatfelár közvetlenül a projekt eredményét terheli meg.
A kézenfekvő reakció az, hogy majd bekérjük az adatot: kiküldünk egy kérdőívet minden alvállalkozónak, és összesítjük, ami visszajön. A gyakorlatban itt szokott elakadni a folyamat. A partnerek egy része nem válaszol, más része hiányosan, megint más része olyan formátumban, amit manuálisan kell egységesíteni. Mire mindez összeáll, a tender határideje vagy a banki adatbekérés rég lejárt.
A probléma nem az egyszeri gyűjtéssel van, hanem azzal, hogy ugyanazt az adatot újra meg újra elő kell venni: egy tenderhez, egy banki riporthoz, egy audithoz, egy megrendelői kérdőívhez. Ráadásul sok tanúsítványnak lejárati ideje is van, amit ritkán tartanak nyilván az adat mellett, így könnyű egy rég érvénytelen papírral kimenni a következő tenderre. Ha ezt e-mailben és külön táblázatokban kezeli, és minden egyes megkeresésnél elölről kezdi, tulajdonképpen minden körben ugyanazokat a partnereket zaklatja ugyanazokért az adatokért, és közben még abban sem lehet biztos, hogy amit előszed, valóban érvényes.
A működő megközelítés nem egy külön ESG-projekt a fő folyamat mellett, hanem az, hogy az adat ott keletkezik és rögzül, ahol a beszerzés amúgy is zajlik. Ezt a logikát alkalmazza a Fluenta One: az alvállalkozói adatgyűjtést beépíti a beszerzési folyamat lépéseibe. Az ajánlatkéréshez hozzákapcsolódik a fenntarthatósági kritérium, a szállítói minősítéshez az adatvalidálás, a szerződéskötéshez a CSRD-kikötés, a teljesítésigazoláshoz az audit nyomvonal. Az adat így nem a projekt végén, pánikszerű gyűjtéssel áll össze; menet közben, magától keletkezik.
Ez a gyakorlatban a manuális adminisztráció nagyjából 90%-át leveszi a csapatról, mert az emlékeztetőktől a validáláson át a riportgenerálásig a folyamat nagy része automatikus. A hiányzó adat sem vész el a rendszerben: folyamatosan látszik, melyik alvállalkozótól mi hiányzik, és a rendszer magától küldi az emlékeztetőt, mielőtt a hiány egy tender vagy egy kifizetés előtt válna problémává. Így a beszerzőnek nem kell fejben tartania, kit kell sürgetni, és nem a határidő előtti napon derül ki, hogy valakinél hiányosság van.
A beérkező dokumentumokat a szoftver nem csak eltárolja. A szkennelt, régi vagy vegyes formátumú tanúsítványokból és adatlapokból kiolvassa a tartalmat, és strukturált, kereshető adattá alakítja, így az alvállalkozónak sem kell merev sablonba préselnie, amit küld. A rendszer az adatokat külső forrásokkal, például a NAV és a cégnyilvántartás adataival is összeveti, így nem csak megvan az adat, hanem ellenőrzött is.
A lánc átláthatósága nem csak a meglévő partnereknél számít, hanem akkor is, amikor újat kell bevonni. Egy felfutó piacon, ahol egyszerre több projekt verseng ugyanazért a néhány megbízható alvállalkozóért, a beszerző általában azok közül választ, akiket már ismer. A piac többi része láthatatlan marad, és a jó partnert elviszi egy másik cég, mert ő fel se került a szóba jöhető nevek közé.
Itt segít a Fluenta One beszállító-kereső ügynöke. A saját adatbázisból és külső forrásokból is keres, majd percek alatt rangsorolt listát ad a lehetséges partnerekről, már ellenőrzött cégadatokkal és egy alap kockázati pontszámmal, ami a pénzügyi stabilitást és a jogi státuszt is nézi. A beérkező ajánlatokat pedig, bármilyen formátumban jönnek, egységes szerkezetbe rendezi és teljes bekerülési költség alapján veti össze. A beszállító megtalálása és értékelése így nagyságrenddel gyorsabb, mint a manuális kör.
Ehhez jön egy fontos gyakorlati előny: az adatot elég egyszer megadni. Ha egy alvállalkozó egyszer bekerült a rendszerbe, az adatai az előminősítéstől a szerződéskötésen át a folyamatos együttműködésig végig elérhetők maradnak, a következő tendernél már kitöltve. A partner csak a változást frissíti, nem tölti ki tizedszer ugyanazt.
Mindez nem veszi ki a döntést a vezető kezéből. A rendszer a rutint viszi, a kivételes esetek és a jóváhagyások mindig a felelős vezetőhöz kerülnek. A formátum- és teljességellenőrzést, a külső adatokkal való összevetést a szoftver végzi, de a beküldött adat tartalmi felelőssége az alvállalkozónál marad, és a rendszer rögzíti, ki mit és mikor igazolt. Minden adatponthoz forrás, módszertan és időbélyeg tartozik, amit egy könyvvizsgáló önállóan végig tud követni. A szoftver a meglévő ERP-, BIM- és pénzügyi rendszerek mellé illeszkedik, nem azok helyére lép, és a BIM-modellnek adatot ad, nem kiváltja azt.
A következő nagy tender vagy banki adatbekérés nem azt fogja kérdezni, jól dolgozik-e a cég a helyszínen. Azt fogja kérni, hogy igazolja: rálát a saját alvállalkozói láncára, és az adat mögötte rendezett, ellenőrzött és auditálható. Aki ezt egyszer, a beszerzésbe építve megoldja, annak a következő megkeresés néhány kattintás; akinek szétszórva áll, annak heteken át tartó gyűjtögetés.
Egy rövid bemutatón megnézzük, hol tart most a cége, és mi lehet a következő lépés.
Kérek bemutatót →
.png)
.png)
.png)
.png)
